Kedves olvasóm! Ha ide benéztél, már tudod, mivel foglalkozom. Hermecz Eleonóra vagyok, az Ellynor táskák, tárcák, neszik és más praktikus szépségek megálmodója és készítője. Az Ellynor Store weboldalon ez az első blogbejegyzésem.
A koromnál fogva nem gondolom, hogy valamiféle hitvallást kellene írnom, de egy bemutatkozás talán illő akkor is, ha már ismersz a Facebookról, hiszen megtisztellek vele kedves olvasóm, aki kíváncsi vagy rám.
A nagymamák korosztályát erősítem. Két felnőtt fiunk van, és két kis unokánk. Hála a gyermekeinknek, sokat lehetünk velük, közel élünk egymáshoz. Élnek még a dédimamák, és őket is sokat kell segíteni. Ám én a szabadidőmben nem egy, a tv előtt ülő típus vagyok abban az értelemben, hogy inkább háttérzajnak jó csak nekem, de a tv-nézést önmagában unalmasnak találtam mindig. Vagy kötöttem, vagy horgoltam, vagy makramézás közben hallgattam, de azt szívesen, és ez így van manapság is, csak éppen mostanában csatot varrok, tv hallgatás közben.
Emlékszem, amikor kislány koromban, este az anyum petróleumlápa fénye mellett horgolta a csipkéket, a csipkefüggönyöket. Mi pedig az unokatestvéremmel a konyhában a földön ülve tanultunk horgolni, boldogan alkottuk a több méteres láncszemből álló műveinket 5-6 évesen.
A varrógéppel először az érettségi nyarán kerültem közelebbi kapcsolatba a nagyanyámnál, aki nagyon sokat varrt. Sikerült is nagyon hamar beleállítani a varrógép tűjét a mutató ujjamba, de szerencsés módon a reflexeim jól működtek, nem lett nagy baj belőle. Nem vette el a kedvemet. És amikor varrógéptulajdonos lettem, egy új világ nyílt meg előttem.
Ruhákat varrtam magamnak, a kismamaruháimat is magam varrtam, ugyanis akkoriban nem lehetett ilyen ruhaneműhöz hozzájutni. Sok – sok kis ruhát varrtam a fiaimnak, kabátokat, ünneplőket… szép idők voltak, és ez a varrás nekem nagyon sok örömet adott.
A csatos táska – varrás teljesen bevonzott 5 évvel ezelőtt, nagyon érdekesnek találtam a vintage világát, mindig vonzódtam a régi vásznakhoz, a szép csíkosakhoz pedig talán még jobban. Az anyósom családjában élt takács, és még vannak általa szőtt darabok, olyan szépek, finomak, szinte beszélnek magukról, mikor kézbe veszem őket.
Csipkéket én is horgoltam, ám felnőttként már nem adott olyan sok örömet, mint kislányként. De a vásznak és a csipkék kombinálása, hasznos dolgok létrehozása belőlük, a célszerűséget is szem előtt tartva, a kombinálhatóságuk már teljesen egyértelművé tette számomra, hogy mit is szeretnék készíteni ezekből a szépségekből. Megőrizve, de ugyanakkor további hasznos tárgyakká alakítva őket , így megmentve az enyészettől, még a mai, modern világban is van jogosultságuk, az értékükről nem is beszélve…..
Vélemény, hozzászólás?